Glamour Csodás Csomádon II.

Glamour Csodás Csomádon II.
Glamour Csodás Csomádon II.

Amikor az eseményt kiírtam, másnapra teljes volt a létszám. A barátok, a törzs alkotók később jelentkeztek így a résztvevők száma egyre növekedett. Folyamatosan a házigazdáinkkal kapcsolatban voltam és mindig megnyugtattak, hogy van hely, lesz hely, ne aggódjak. 

Elérkezett a vasárnap reggel, még fent az alkotó helyiségben próbáltam szélsebesen az üvegeket elhelyezni és mindent rendbe tenni, hogy azonnal mindenki keze alatt legyen minden és tényleg csak az alkotásról szóljon ez a nap. Ildi barátnőm feljött, hogy szeretne megölelni és köszönni, mert annyian vannak már lent a reggeli süti, a tea és a kávé mellet, hogy szerinte egész nap szót váltani sem tudunk. Szerencsére azért nem így volt. Amikor lementem köszönteni a résztvevőket, bemutatkozni az újaknak, hihetetlen nagy öröm töltött el. “Rengetegen” voltunk.

Ez nap olyan volt amit mindig is álmodtam.

Az első tizenöt perc anyagismerettel és az elmúlt hónapok újdonságainak bemutatásával telt. Voltak kérdések, amelyekre mindig szívesen válaszoltam, mert ez azt jelenti, hogy a résztvevők a témával foglalkoznak, elidőznek és gondolkodnak a technikán.

Előkerültek a minta tárgyak, bemutattam, hogy milyen variációkkal lehet elindulni, mire lehet építkezni, a határt már csak a permet mennyisége szabhat.

Kiválasztották a négyféle tárgyat, és mindenki megtalálta a helyét. Meghirdetettem három üveg és egy műanyag tárgy elkészítését de ezt bővítettük még további kettővel. 🙂

Azért, hogy mindenki kisujjában legyen ez a technika, a próba-üvegeken kezdtük a munkát. Azonnali sikerélményben volt részünk. A tervek a fejben megszülettek, átbeszéltük és elindult az alkotás. A négy tárgyból hamarosan öt-hat-hét is lett. Egy fiola permet festék gyorsan elfogyott, de rögtön láttam, hogy személyenként a három fiola is lehet, hogy kevés lesz. Jöttek az újabb és újabb ötletek, amit a következő pillanatban valaki már tovább is gondolt. A permetfesték fiolái pedig sorban ürültek.

Glamour Csodás Csomádon II.
Glamour Csodás Csomádon II.

Bátran nyúlt a kis csapatunk a színekhez  és a sablonokhoz, a stencilekhez és a különböző pasztákhoz. A számtalan rizspapírból nehéz volt a választás.

Fújtunk, festettünk és hatalmasakat kacagtunk.

Külön bekezdést igényel Andrea és Andris egyedi vendéglátása. Soha nem tudtunk olyat kérni amit azonnal ne kaptunk volna meg. Köszönet a csodálatos vendéglátásért és az isteni finom ételekért.

Köszönet a Pentacolor KFT-nek a tökéletes anyagokért!

Imádtam ezt a napot, imádtalak Benneteket, imádom ezt a technikát és nem utolsó sorban a Pentartos tükörpermet festéket.!

Ezzel a nappal kapcsolatban még maradt mondani valóm és hamarosan remélem olvashatjátok.

A bemutató termékekről készítek teljes leírást, hogyan készítettem, ígérem ezt is hamarosan láthatjátok.

Köszönet mindenért!

PS
Szeretnéd Te is megismerni ezt a csodaszép technikát velem?
Ezen a héten még  három helyen megtalálsz és különböző tárgyakat készíthetsz velem.

  1. Szerintem Fashion: Mercury Mirror Glass üveg és műanyag gömböket díszítünk, majd egy karácsonyfa keretbe helyezzük. link

  2. KreaSzivárvány stúdióban fémlámpásokat díszítünk ezzel a technikával és itt megtudhatjuk melyek azok a színek melyek energiát adnak nekünk. link

  3. Vintage Paint bemutató termében kerti lámpást készítünk. Festünk a Vintage Paint különleges színeivel és Mercury Mirror effektet  a Pentacolor üvegpermet festékével készítjük el. link

Mindenkit várunk szeretettel!

Ezzel a témával kapcsolatos írásaimat itt találod:

Glamour Csodás Csomádon

Ötletek, variációk a tükör permetfestékre

Tükör és króm effektek, avagy DIY Antiqued Mercury Mirror Glass

DIY Antiqued Mercury Mirror Glass

Antiqued Mercury Mirror Glass – PaGi Decoplage

Magyarországi tanfolyamaim képeit következő linken nézheted meg: link

 

Szeretnél azonnal értesülni az új információkról?  Iratkozz fel a hírlevélre! Követhetsz a következő oldalakon Facebook, az Instagramm, a Twitter, a  Google+  és a Pinterest. Megtalálsz a Wixen, galériámat itt találod link. Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
1. MiniMALista DIY  
2. Pagi’s step by step  
3. Pentart 
4. Transfertechnik

 

Nagyon sokan jelezték, hogy nem találnak, nem látnak a Facebook-on.
Ha szeretnéd látni az összes bejegyzésemet, az újdonságaimat, 
akkor jelöld  be, hogy kapjál értesítést minden posztomról. 
Mutatom, a beállítást. Egy perc az egész.     KATT IDE

 

Köszönöm, hogy itt  voltál velem!
Üdvözlettel: PaGI

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken