Floradecora Frankfurt 2017 I.

Floradecora Frankfurt 2017
Floradecora Frankfurt 2017

A Messe Frankfurt GmbH az egyike a világ legnagyobb vásárokat szervező vállalatának. Éves szinte közel 140 vásárt rendeznek 592.127 négyzetméter területen. Továbbá két kongresszusi központjuk van. Január utolsó hétvégéjén több kiállításnak is adott otthont. Most a Floradecora “virág tengerben” szerzett élményeimet mesélném el először.

Floradecora Frankfurt 2017
Floradecora Frankfurt 2017

A Halle 11.1-ben nézhettük meg az élővirág kiállítást. Mikor odaértünk már halálosan fáradt voltam. Akár haza is mehettünk volna, hogy majd másnap folytatjuk. Ahogy beléptünk az elsötétített csarnokba, mely kicsit hidegebb volt, mint a többi és beleszagoltam a levegőbe. Ahhh! Ezt muszáj most megnéznünk! Az illatok körülvettek és egy hatalmas energiával kísértek végig. Olyan virágokat is láttam, amilyet még soha. A színekről ne is beszéljek! A színes barkák, a kreatívan színezett rózsák, a gerberák olyan színekben pompáztak melyek számomra ismeretlenek voltak eddig. Láttam olyan gerberát is melyről azt is mondhatnám, hogy óriás fejű őszirózsa is lehetett. A virágok neveit, el is felejtettem, annyira elragadott a látvány, és az illat, hogy virágról virágra futkostam, hogy milyen gyönyörű itt minden. A mennyiségre nem a sok volt a jellemező, hanem a tengernyi. Minden monumentális volt. Igazán, felejthetetlen!

Értesülj elsőként az új információkról. Iratkozz fel a hírlevélre!
Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
MiniMALista DIY   
Pagi’s step by step 
Pentart 
Transfertechnik


MerkenMerken

MerkenMerken