Az örökös gyűjtögetésemnek hála, -most is tudtam mihez nyúlni-, amikor kaptam egy felkérést több házi áldás elkészítésére. A feladatom az volt, hogy különböző stílusúak legyenek és ne legyen semmi barna, mert mindenkinek van barna képkerete otthon.

Az idei, első három képkeretnél a Pentart befejező viaszait használtam.

 

Nagyon kevés most az időm, ezért nem terveztem, hogy leírást készítek. Mégis később megbántam, ezért utólag fotókat készítettem – jó volt ezekkel a viaszokkal dolgozni.

 

 

A három képnél a következő anyagokat használtam:

Munka menete:

A három régi keretet egy internetes csoportban vásároltam, elég felületesen olvastam el a leírását és amikor megérkezett láttam, hogy ezek a képek préselt műanyagok. Ami nem keserített, bár hatalmas ragadós kosz várta az eltüntetést.
Kis mosogatószeres vízbe beáztattam a kereteket és egy pillanat alatt a víz bevörösödött. Kefével eltávolítottam a koszt és megszárítottam.

 

 

 

Hozzávalók:

 

 

A tárgy, a tisztításnál engedte a színét, azaz vérzett. Ezt megszüntettem a dekorfesték alapozóval. Most ne a gessora gondoljatok. Teljesen másról van szó. Felújítás előtt lévő bútoroknál alkalmazzuk ezt a Primer dekorfesték alapozót. Lezárja a múltat és lehetőséget ad az új terveknek. Mi történne, ha ezt a lépést kihagynánk? – A vörös szín átvérezné a megálmodott színünket, ráadásul több helyen erősebben, foltosan. Ezzel az alapozóval végig festettem mindenhol a képkeretet, a hátoldalát is. Félre tettem egy éjszakára száradni.

 

 

 


 

Okoska:

Dekorfesték alapozó

Pentart Dekorfestékhez ajánlott, átlátszó, vízbázisú alapozó, mely a festék felvitele előtt záró réteget képez, így elkerülhető a korábbi színezők átoldódása.

 

Olajfazöld színnel egyszer nagyon alaposan végigfestettem a tárgyamat.  A dekorfesték nagyon hamar szárad, én mégis félretettem egy éjszakára száradni.

 

 

A legvégén befejező fehér viasszal átkentem az egész keretet. Ecsetet és szivacsot is használtam. Az éleket kiemeltem a viasszal. Következett a száradás. A viasz általában tovább szárad, mint a sima lakkozás. Hagytam neki három napot. Érintése nagyon kellemes lett.

 

 

Mint látható három anyag segítségével átalakítottam egy keretet. Teljesen más kinézetű lett.

 

 

 

Hamarosan a képek belseje is elkészül, azt majd egy későbbi posztban mutatom.

 

 

 


Okoska:

Befejező viaszok

Lágy, paszta állagú viasz, amelyet natúr vagy festett fafelületek, bútorok ápolására, védelmére használhatunk. A viasszal kezelt felület nem karc- és vízálló, ezért nagyobb igénybevételnek kitett bútorok felületének megóvására nem alkalmas. Puha pamut rongyot, szivacsecsetet használva, körkörös mozdulatokkal, vékony rétegben dörzsöljük be a kezelendő felületet. A viasz felesleget puha ronggyal töröljük le. Ha így hagyjuk megszáradni, akkor selymes fényű, puha tapintású lesz a felület. Ha a viaszt teljes száradása után tovább dörzsöljük, a felület egyre fényesebb lesz.

 

 

Színei:

 

Ha nem próbáltad, ne hagyd ki!

Többféle viasszal dolgoztam az elmúlt évek alatt, mindegyiknek nagyon erős illata elindított nálam egy agresszív fejfájást. A Pentartos befejező viasznál szerencsére elmaradt és az egész lakást egy nagyon finom, kellemes illat vette körül napokig. Ha újrahasznosítod a tárgyaidat -és nincs sok időd- ez a megoldás nagyon egyszerű és száradni maguktól is tudnak a tárgyak.

 

Szeretnél azonnal nekilátni alkotni? Valami hiányzik? A következő linken megtalálod a Pentacolr Kft viszonteladói listáját, keresd meg, amelyik neked útba esik, vagy válaszd az online rendelést. Remélhetőleg a következő alkalomra már közösen alkothatunk.

 

 

Mutasd meg a munkáidat! Küld el levélben, vagy várlak a Facebookos csoportomba szeretettel. Ez a csoport nem transzferrel foglalkozik, hanem mindennel ami a kreatív alkotásba belefér.

 

Iratkozz fel a hírlevélre! Értesülj elsőként az új információkról.

Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
MiniMALista DIY 
Pagi’s step by step 
Pentart 
Transfertechnik


MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken