Egy tündér az emberek között

 

Szeretnék egy tündért bemutatni nektek! Két évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Nagyon kedves barátnőmnek kerestem jó minőségű szappanokat ajándékba, és amikor a tündérkéket megláttam, nem tudtam ellenállni, hogy ne bővítsem az ajándékokat. Azóta is követem Ági munkáit, kezei között igazi tündérkert és egy valódi mesevilág kel életre. Alkotásai tükrözik a feltétel nélküli, szeretettel való adást és a tökéletes megvalósítást.
Ebben a hónapban, most ő a csillagom, egy fiatal csillag, amely, már most nagyon fényesen ragyog.

 

Következzen a Tündérrózsa Kézműves Műhely alapítója,
Rózsa Ágnes.

 

 


 

Egy tündér alkotó, visszaemlékezése és a céljai:

Több kézműves technikát kipróbáltam már, amikor 4 éve, egy őrségi kirándulásunk alkalmával találkoztam a nemezeléssel. Egy tulipánt készítettem először, hagyományos, vizes-szappanos nemezeléssel. Azután néhány kitűző és hajdísz következett. Nem mélyedtem akkor bele, bár nagyon megfogott a gyapjú, mint alapanyag mesés színeivel. Sokat böngésztem az internetet a nemezeléssel kapcsolatban, amikor csodás kis figurákra találtam. Kislány korom óta kedvelem a tündérek, manók varázslatos világát, és most találkozott a két dolog: a nemezelés és az apró kedves lények.

 

 

Színes gyapjúkat rendeltem a meglévők mellé. Sok keresgélést, utánajárást követően nekikezdtem az első tűnemezelt babámnak. Aztán egyiket követte a másik, tündérek, angyalok születtek, – rokonaimat, barátaimat is megajándékoztam velük. Egyre többen megismerve és megkedvelve alkotásaimat, különböző alkalmakra választották tündérkéimet ajándékba.

 

 

Érkeznek kérések karácsonyra, születésnapra, kisbaba születése alkalmából, ballagó diákoknak vagy pedagógusoknak. Esküvői párok tündérmásai készülnek gyapjúból: emlékként, tortadísznek vagy a szülők számára köszönőajándéknak. A tündérkék velünk lehetnek medálként vagy kitűző formájában. Nemtől, kortól, alkalomtól függetlenül kedves, egyedi ajándék.

 

 

Bevallom, amíg készülnek, kicsit hozzám is nőnek. Történt már, hogy nem is tudtam megválni egy-egy tündérkétől, így ők nálam leltek otthonra.

Nem tudnék kiemelni egyet sem közülük, mindegyik kedves számomra. Jó érzés, hogy bizalmukba fogadnak a vásárlók, sokszor bensőséges dolgokat osztanak meg velem. Minden tündérkének, angyalnak története van.

 

 


 

 

Egy viccesre kerekedett történetet megosztanék veletek.
Anikó kérésére elkészítettem az esküvői ajándékot, az ifjú pár mását kedvenc egerükkel, Patrikkal (aki egyébként patkány) :). Minden megvolt: piros tornacipő, zöld napszemüveg. Hintára ültettem őket, és már utazhattak is Anikóhoz. Szerencsésen megérkeztek.
Este azonban jött az üzenet: „-Szia! Nagyon nagy baj van! A kutya ellopta a babákat megette az egeret és Rita haját, teljesen kivagyok. Azt mondd meg, kérlek, hogy az egérben volt-e drót?”.
Először fel sem fogtam, újra kellett olvasnom. Majd tisztult a kép… -Te jó ég! Oda az ajándék. Anikónak gyorsan megírtam, hogy Patrikban nem volt drót, a kutyus miatt így nem kellett aggódni. De mi lesz az ajándékkal?!
Másnapra jött az ötlet, ki kell nyomtatni a képet, milyen volt eredetileg, és egy frappáns poénnal elütni a dolgot. Anikó is pont erre gondolt, nagyon jól megoldotta, küldte is üzenetben a végeredményt. Rita haját is pótolta fonallal.  Persze sajnáltuk Patrikot, de így olyan kerek, vicces történet született belőle. Végül sokat nevettünk, és Anikó beszámolója szerint az ifjú párnak is vidám perceket okoztunk Alfi közreműködésével.

 

 

Sokszor mondják, el sem tudják képzelni, hogyan lesz a gyapjúból ilyen kis tündér. Egyszer nemezelés közben az jutott eszembe, hogy hasonlít kicsit a faragáshoz, csak más technikával. Egy kicsit ide bökök a tűvel, egy kicsit oda, és formálódik a figura.

Nagyon jó érzés, hogy már sok helyen élnek tündérkéim, és mosolyt csalnak az arcokra.

 

A nemezelés mellett kedvelt elfoglaltságom a szappankészítés. Sok évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele, és azóta tudatosan keresem a természetes anyagokat melyeket alkalmazni tudok az eddig megszerzett tapasztalataimmal.

Igyekszünk elkerülni a mesterséges anyagokat a tisztálkodásban, a mosásnál és az étkezésben. Kiskertünkben is vegyszer nélkül termelünk. A szappanhoz felhasznált gyógynövények nagy része innen származik.

Sokféle szappant készítettem már: a levendulástól kezdve, a citromfüves, körömvirágos, csipkebogyós, mézes, hévízi iszapos szappanon keresztül a szenesig. Sok lehetőséget adnak az alapanyagok. Természetesen a szappanoknál is fontos nekem, hogy a beltartalmuk mellett szépek, mutatósak legyenek.

 

 

Vissza is kanyarodnék a kezdetekre. Szappan és gyapjú. Az év utolsó napjaiban újra a hagyományos technikával alkottam. Két babácska született. Kifogyhatatlan a nemezelés tárháza, a dísztárgyaktól a használati tárgyakig. Terveim közt szerepel, hogy jobban megismerkedjek a nemezelés többi ágával.

Végezetül Wass Albert soraival búcsúzom tőletek. Kívánom, hogy mindannyian találjátok meg életetekben a varázslatot!
Ha ehhez hozzájárulhatok tündérkéim által, szeretettel várom látogatásotokat, kéréseiteket:

Tündérrózsa Kézműves Műhely

 

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.  Wass Albert: Mese az erdőről (részlet)

 

 

Ezek a kicsi tündérek minden ünnepre tökéletes ajándékok és ünnep nélkül is megdobogtatják a szívet.

Gyere te is egy csodálatos világba, ahol szeretetről és tündérekről szól az élet, legyen neked is egy igazi tündéred a Tündérrózsa világából!

 

Vásárolj most:

 

 

Diese Diashow benötigt JavaScript.

 

Iratkozz fel a hírlevélre! Értesülj elsőként az új információkról.

Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
MiniMALista DIY 
Pagi’s step by step 
Pentart 
Transfertechnik


MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerkenMerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

2 thoughts on “Egy tündér az emberek között”

  1. Kedves Pagi! Egy nagyon kedves, segítőkész embert ismertem meg benned, ha csak így távolról is. Köszönöm a szépen összeállított cikket, a belefektetett sok munkát, a kedves szavaid! Nagyon örülök a találkozásnak. További sok szép alkotást, bejegyzést kívánok! Ági (Tündérrózsa Kézműves Műhely) 🙂

    1. Köszönöm kedves Ági, nekem volt a megtiszteltetés! Váljanak valóra az álmaid tündérkéid körében!

Comments are closed.