Sting bölcs gondolatai

sting 2016

 

“Az ember a tudatlanság és a mosoly hiányától szenved” – idézték többször is a híres zenészt, és sokszor elmondták róla, hogy roppant barátságos és rendkívül közvetlen személyiség. Kedves és figyel másokra.

Sting munkás családból, az angol Newcastle egyik ipari külvárosából származik, ahol egy szénbánya volt a város egyik végén, egy hajógyár a másikon. Már kisfiúként segített tejet szállítani az apjának, később újságot árult a gyárba menő munkásoknak. Eredeti neve Gordon Matthew Thomas Sumner, a Sting (Fullánk) művésznevet, a gyakran viselt sárga-fekete csíkos pulóvere miatt kapta, s rajta maradt. „A gyerekeim Stingnek szólítanak, az anyám is Stingnek hív, de akkor ki a fene az a Gordon?” – mondta viccesen egy újságírónak.


 

Felesége, Trudie egy Royal Shakespeare-képzett színésznő, az Esőerdő Alapítvány vezetője, lelkes jógini, és egy nagy nemzetközi béke-díj várományosa. Négy gyermekük édesanyja. “Bármilyen kreatív munkánál őt kérdezem először, mert tudom, hogy igazat mond, nem ködösít” – mondta Sting.

Magánélete soha nem volt hangos, imádja a feleségét és a gyermekeit. Abszolút profi a munkájában, nyitott a jóra és jót cselekszik. Igen és a zenéje is 🙂 NAGYON JÓ!

sting and his wife trudie sytler pic reuters 304891385

Sting nemcsak remek zenész és énekes, humanitárius tevékenysége és a környezetvédelem iránti elkötelezettsége is példaértékű. Sokoldalú, energikus ember, aki a maga teljességében látja és éli az életet – érdemes eltöprengeni gondolatain, tanácsain. Ha tudod sokszor olvasd el!

 

 

  1. Ne pazarold az időd a nem megfelelő emberekre! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsd el, akik elszívják tőled az energiádat és az életkedvet. Ha valaki szeretné, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Ne erőltesd magad olyasvalakire, aki nem veszi észre a nagyszerűséged!
  2. Légy minden helyzetben igaz magadhoz, sose hazudj önmagadnak! Más embert sem szép dolog becsapni, hát még önmagadat!
  3.  Ne fordíts hátat a problémáidnak, mert megbosszulják magukat! Nem kell azonnal az összeset megoldani, ráér apránként is, lépésről lépésre. Egy dolgot nem lehet velük megtenni, a szőnyeg alá söpörni őket! Végső soron a megoldott problémáid a te javadat szolgálják: erőssé és elszánttá tesznek.
  4.  Minden emberi kapcsolatnak célja van, így minden találkozás okkal történik. Észre fogod venni az életed során, hogy kivel miért találkoztál, kitől mit tanultál. Ezért ne utasíts el senkit, mert nem tudhatod, hogy mi célból toppant az életedbe!
  5. Hagyd az önsajnálatot és a panaszkodást is! Vagy talán te ismersz olyan embert, aki az önsajnálatnak és a panaszkodásnak köszönheti a sikereit az életében?
  6. Nyugodtan beismerheted, ha valami fáj, vagy nem úgy sikerült, ahogyan eltervezted. Attól nem leszel sem kevesebb, sem rosszabb ember.
  7. Ahelyett, hogy arra koncentrálnál, ami hiányzik az életedből, gondolja arra, amid már megvan! Akkor majd meglátod, hogy a gazdagságnak nem feltétlenül a pénz a mérőeszköze.

Forrás

 

Stingnek sok éve van Toscanában egy nyaralója, amelyet rendszeresen használ a család. A kis faluban többször vannak borkóstolók, ahová a falu népe elmegy. Amíg a zenészek összerakják szerény felszerelésüket Sting felugrik a pódiumra és énekel egy dalt.
Mindenki csak példát vehet róla!

Iratkozz fel a hírlevélre! Értesülj elsőként az új információkról.
Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
MiniMALista DIY 
Pagi’s step by step 
Pentart 
Transfertechnik


MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerkenMerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken