Mercury mirror lámpás – minden napra

Mercury mirror lámpás a Vintage Paint-nél

Ha valaki szereti a hangulatos estéket, akkor használ mécseseket, lámpásokat, gyertyákat. Sokan kategorizálják, hogy a laterne, csak karácsonykor használatos dekorációs tárgy. Ezzel én ellenkezem, vehetünk több példát: ott van a nyár, terasz, kert és lámpás. Csak elképzeljük és rájövünk, hogy szükségünk van rá. Ősszel, még használjuk egy kicsit a kertet és a teraszt is, és amikor eljön a november akkor a lakásunk fényét emeli. Egy kicsit emlékezve a nyár és az ősz szépséges hangulatára. Segíti a novemberi szürkületet átvészelni és a lelkünket felkészíteni a karácsony meghitt ünnepére. Hónapokon át a lámpás végig kíséri a minden napjainkat, miért hagyna magunkra januárban és februárban, hisz talán akkor van rá a legnagyobb szükségünk. Tavasszal amikor már erősebbek a fények, lámpásunkkal együtt várjuk a madarak tavaszt kiáltó énekét. Úgy gondolom, hogy egy lámpás nem is elég.

Mercury mirror lámpás minden napra DIY1

2016 novemberében kaptam egy meghívást – Budapest egyik legszebb vintage látványműhelye és bemutató terme a Vintage Paint – a Jeanne d’Arc Living Hungary tulajdonosaitól, hogy tartsak náluk is egy workshopot.

Skandináv stílus, Francia elegancia – ismered a szlogenjüket? Itt olvashatsz rólunk: KATT


Szóval erre a workshopra egy lámpást készítettem a Vintage Paint festékekkel, és a különböző effekteket a Pentart termékeivel készítettük. A bevezető képen is a tanítványaim alkotását láthatjátok – ennyi lámpás és ilyen szép lámpások nincsenek mindig egy helyen. 🙂

Így készítettem a bemutató darabot:

Hozzávalók:

  • lámpás
  • ecsetek, szivacsecsetek, festőkés
  • alapozó festék
  • hópaszta
  • csavarhúzó, evőkanál, csiszolóvászon
  • stencil
  • Vintage Paint, (Faded Rose, Petrol Blue)
  • Vintage Paint, (fehér és fekete wax)
  • Chameleon gyöngyház lila-arany
  • tükörpermet festék üvegre és a hozzá tartozó lakk
  • két komponensű rozsda paszta, mely kiváltható a Pentart termékkel
  • ecet
  • ablaktisztító folyadék, tiszta törlőkendő, vagy papírtörlő

Munka menete:

Akkor párhuzamosan dolgoztam, hogy kihasználjam a száradási időket. Most a leírásomban külön-külön írom le a tetejének, a testnek és az üveglapnak a díszítését.

  • Mindenek előtt a tárgyamat darabokra szedtem, amennyire csak tudtam.
  • Zsírtalanítottam, portalanítottam.Mercury mirror lámpás minden napra DIY9

Teteje, kupola díszítése:

  • alapozó festékkel egyszer lefestettemMercury mirror lámpás minden napra DIY10
  • száradás után festőkés segítségével, egy-két foltnyi hópasztát kentem fel (ezzel az anyaggal imitálom a majd a korozói kitüremkedését)Mercury mirror lámpás minden napra DIY11
  • a hópaszta száradása kb. egy óra, lehet hajszárítóval is rásegíteni
  • majd jött a rozsda paszta, amely két komponensű voltMercury mirror lámpás minden napra DIY12
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY14
  • a tetejével el is készültem, félre tettem száradni, lakkozást nem igényelMercury mirror lámpás minden napra DIY13

Fa test díszítése:

  • hópasztával a lámpás külső hosszanti szárát megfoltoztam
  • száradás után Petrol Blue-val kívül-belül befestettemMercury mirror lámpás minden napra DIY15
  • a festék tökéletesen takar és nagyon hamar szárad
  • majd következett a Faded Rose, de csak kívülMercury mirror lámpás minden napra DIY16
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY17
  • Itt hajszárítóval rá lehet segíteni
  • kanállal a több helyen az éleket, sarkokat megkapartam, csiszoló vászonnal picit megcsiszoltamMercury mirror lámpás minden napra DIY25
  • ecset segítségével nagyon alaposan portalanítottamMercury mirror lámpás minden napra DIY26
  • a lámpás külső részét fekete és fehér waxxal fixáltam (Ez tetszőleges, ki ahogy szeretné. Ha kopottasabbat akkor fekete, majd fehér. Ha újabbat akkor csak fehér waxot használjatok.)Mercury mirror lámpás minden napra DIY27
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY28
  • a lámpás belsejét is érdemes waxal bekenni, vagy lelakkozni. Én fehér wax-al kezeltem be.

Fontos!

  1. Festésnél ügyeljünk arra, hogy ne tömítsük el a üveg tartó sínt.
  2. Amikor a kanállal koptatjuk azokat a részeket, melyeket szeretnénk, csak ott használjuk a csiszoló vásznat. A hópasztás részeket nem szabad megcsiszolni!

Üveg díszítése:

  • az üveg lapoknál mindkét oldalon dolgoztam
  • alaposan megtisztítottam az üveglapokatMercury mirror lámpás minden napra DIY18
  • a négy lapocskát befújtam tükörpermet festékkelMercury mirror lámpás minden napra DIY19
  • majd ecettelMercury mirror lámpás minden napra DIY20
  • papírtörlő segítségével visszaszedtem a festéket (ezt többször is meg lehet ismételni)Mercury mirror lámpás minden napra DIY21
  • létre hoztuk a koptatott üvegfelület egyik oldalátMercury mirror lámpás minden napra DIY22
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY23
  • a festéknek hajszárító nélkül legalább fél órát kell száradni, vagy száríthatjuk hajszárítóval is
  • majd ennek a festék családnak a védő lakkjával lefújtam a lapokat, és itt is következett egy hosszabb száradási idő, kb. fél  óraMercury mirror lámpás minden napra DIY24
  • a következő linken találsz egy tál elkészítését, sok képpel ahol ezt az effektet alkalmazom: KATT
  • nagyon fontos, hogy rendkívül jól megszáradjon, hisz ezek után kenjük fel szivacsecset segítségével a Chameleon gyöngyház lila-arany festéketMercury mirror lámpás minden napra DIY33
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY34
  • ha megszáradt akkor az egyik oldalával elkészültünk
  • egy tetszőleges stencil segítségével elkészítettem a mintát az üveglap másik oldalára. Itt kétféle anyagot tudok ajánlani, mind a kettő tökéletes: opálgél, vagy szatináló festék. Én szatináló festékkel hoztam létre a homokfúvott hatást, de jegesnek is nevezhetjük.Mercury mirror lámpás minden napra DIY31
    Mercury mirror lámpás minden napra DIY32

Miután elkészültem a lámpás darabjait félre tettem 24 órára száradni, majd összeszeretem és azonnal ki is próbáltam.
Mercury mirror lámpás minden napra DIY29
Mercury mirror lámpás minden napra DIY30

Miért is a Chameleon gyöngyház lila-arany festéket használtam, a alapszíntől eltérő színe is van. A   lila arany szín pedig az „idő múlását“ hozta létre a felületen. Nem csak a mercury mirror effektel, hanem a Chameleon gyöngyház lila-arany festékkel is patináztam a lámpásunk üvegfelületét. Próbáld ki te is! Nem fogsz csalódni.

A kész lámpásom:

Egy-két pillanatkép  a tanfolyamról:

A tanítványaim kész alkotásai:

Ha a teljes nap anyagát szeretnéd megnézni: KATT

 

Érzed, hogy szeretnél alkotni? De kell egy kis lökés még KATT ide.

Ki szereti ágyba kapni a vasárnapi reggelit? Én most mutatok egy tálca elkészítését:

Tálca lábakkal 

Tálca lábakkal – tuti tippek 20 DIY

Iratkozz fel a hírlevélre! Értesülj elsőként az új információkról.
Ha még szeretnél további leírásokat olvasni: 
MiniMALista DIY   
Pagi’s step by step 
Pentart 
Transfertechnik


MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken

MerkenMerken